Tanyakör Zöldút
A Tanyakör Zöldút központi gondolata a helyi sajátosságok alapján a
tanyavilág. A környéken a lakosság több mint 40%-a külterületen él,
tehát megvalósul a tradicionális tanyasi életforma nemcsak muzeális,
hanem mindennapi továbbvitele. Az általunk kijelölt útvonal a helyi
lakosokkal, fiatalokkal és az utazóval ennek az életformának és
környezetnek a megélését teszi lehetővé: megismerteti, milyen izgalmas
és motiváló az életben tartott, kreatívan megújított hagyomány,
valamint a pusztai hangulat élményét is elérhetővé teszi, mely
mindenkit megérint. A helyi emberek gondolkodása, értékrendje és
személyisége is jobban megérthető, megismerhető a náluk töltött idő
során. A Tanyakör Zöldút központi eleme a személyes, barátságos
invitáló tanyasi hangulat keresése és bemutatása.
Egyesületünk (Városszépítő Egyesület Kiskunmajsa) Vállalkozói Kör néven
1998-ban alakult. Eredeti célja a kibontakozó vállalkozói világ
olyanfajta érdekképviselete volt, mely a kezdő vállalkozásoknak mankót
ad, a már működők továbbfejlődését és minél jobb eligazodását segíti. E
kör alapítói aztán továbbléptek, a korai szerepet és vállalásokat egyre
inkább átvették a kamarai, gazdaköri stb. szervezetek, és az
alapítóknak a város élete, a környezet szebbé tétele vált kiemelt
feladatukká, ezért az egyesület nevet változtatott. Az alapítók és
újonnan belépő tagok, természettudatos tevékenységbe kezdtek: a
„városszépítő” nevet nemcsak fizikai és szó szerinti értelemben
használva, hanem a közéletre is alkalmazva. A virágos település
gondolata kíséri az eddigi akciókat: környezeti és közösségi
értékmegőrzés. A szervezet működésének célcsoportjai - a város
lakossága, városi önkormányzat, civil szervezetek a kistérségben, hazai
és külföldi turisták.
Az egyesület tagjai több éve szervezik a Virágosabb Kiskunmajsáért
mozgalmat. A részvevők köre: 100 család, 20 vállalkozás, szinte minden
évben. 2006-ban a városközpont szépítése kezdődött meg: egy Ökotárs
adományi támogatás révén egy fasort telepítettünk a város Fő utcáján,
melynek nyomán az egyesület az iskolások környezeti nevelésébe is
bekapcsolódott. 2007-ben az egyesület megbízást kapott az
önkormányzattól az egységes zöldfelület tervezési stratégia
kialakítására.
A kiskunmajsai Városszépítő Egyesület 2006 őszén ismerkedett meg a
Zöldút tematikával és az Ökotárs Alapítvány módszertani felkészítését
(workshop és tanulmányút, valamint pénzügyi támogatás) követően július
20-án tartotta első helyi közösségi rendezvényét, mellyel kezdetét
vette a helyi Tanyakör Zöldút megvalósítása.
Bővebb információ: Városszépítő egyesület Kiskunmajsa, Tanyakör Zöldút
Kapcsolattartó: Reijnders Judit
Elérhetőség: otletfa@colonial.hu, 06302394400


